Keresés
Főmenü
Adózás
Ellenőrzés
Letölthető program


Az APEH vagyonosodási vizsgálatok ellenőrző programja itt letölthető!


ADÓHÍREK, APEH információk, adó törvények, letöltés

A gazdaság kifehérítése
2008. szeptember 15. hétfő, 06:32
A Pénzügyminisztérium becslése szerint 80, független szakértők szerint 100 millárd forintos többletbevételt hoztak a költségvetésnek a gazdaság kifehérítése érdekében tett intézkedések 2007-ben. A feketegazdaság fehéredése nyomán 2007-ben 80-100 milliárd forint többletbevétel folyt be a költségvetésbe - mondta Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke. A Pénzügyminisztérium a kifehérítésből származó többlet költségvetési bevételt 80 milliárd forintra becsülte, független szakértők szerint az összeg 100 milliárd forint.


Az APEH elnöke elemezte a hatóságok közös fellépésének fehéredési következményeit, amelynek nyomán a veszteséget valló vállalkozások száma 2007-ben 14 százalékkal csökkent a korábbiakhoz képest, miközben a veszteséget valló egyéni vállalkozók száma 105 ezerről 76 ezerre mérséklődött.

Az adóhatóság tavaly több mint 11 ezer vagyonosodási vizsgálatot folytatott le, s 42,7 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg. Az idén eddig 3 ezer vagyonosodási vizsgálat fejeződött be, 22 milliárd forintos nettó adókülönbözet megállapítással - sorolta az adatokat az elnök. A foglalkoztatás kifehérítésének jegyében tavaly 77 ezer 600 ellenőrzést végzett az adóhatóság, a feltárt járulékkülönbözet összege 19,1 milliárd forint volt.

Társadalombiztosítási jogviszonnyal korábban közel félmillió állampolgár nem rendelkezett, ebben az évben 3600 munkaadóhoz illetve 109 ezer magánszemélyhez fordult az APEH annak érdekében, hogy tisztázza biztosítási viszonyát.

Fokozottan ellenőrzik a regisztrációs adót

A külföldön vásárolt és külföldi rendszámmal működő személygépkocsiknál, amelyek döntő része szlovák, a regisztrációs adóval kapcsolatban fokozott ellenőrzést végez a szlovák hatóságokkal együttműködve a Vám- és Pénzügyőrség (VP) - jelezte Nagy János országos parancsnok.

A tábornok elmondta: 1902 természetes illetve 3700 jogi személy rendelkezik szlovák lakhellyel illetve helyi regisztrációval, s most azt vizsgálja a VP, hogy közülük hányan rendelkeznek szlovák rendszámú gépkocsival. Majd második körben  a vizsgálat arra terjed ki, hogy a vásárlás esetleg a magyar regisztrációs adó megkerülését szolgálja-e.
 
Hatékony védekezés

Tanácsok vagyonosodási vizsgálat esetén - Módszertani útmutató

Ellenőrző program - APEH módszer a fedezethiány megállapítására

Kapcsolat

Kívánságára, az Ön igénye szerinti időben és helyen felmérjük annak a lehetőségét, hogy vagyonosodási vizsgálat során érheti-e Önt komolyabb anyagi hátrány.

vagyonellenor@gmail.com

Szavazások
Indult-e Ön ellen már vagyonosodási vizsgálat?
 
Oldalainkat 1 vendég böngészi
Hírek röviden
Other Articles